Vegyszermentes gazdálkodás
MINDEN CSEPPJE SZERETET
A levendulaszörp házilagos elkészítésével kapcsolatban ezúton szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy nem minden levendula alkalmas emberi fogyasztásra és nem minden orvosi levendula fajtából lehet kellemes ízű szörpöt készíteni (szappan íz).
„Nagyné Schleicher Krisztina kétgyerekes családanya vagyok, 1998-ban végeztem okl. kertészmérnökként és növényvédő szakmérnökként Budapesten a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen. Több, mint 10 év pénzügyi területen töltött kitérő után férjemmel Nagy Zsolt Lajossal, aki a Fertődi Kertészeti Szakközépiskolában ismerkedett a szakmával, kistermelőként Győr mellett a csodálatos természeti szépséggel megáldott Ravazdon levendula termesztésével és szörp készítéssel kezdtünk el foglalkozni.
Kezdeti elgondolásunk mindössze annyi volt, hogy teremtsük elő gyermekeink számára az általuk annyira kedvelt és nagy mennyiségben elfogyasztott innivalót. Szörpünket ma már több éve sikeresen értékesítjük a győri piacon, állandó vásárlóinktól folyamatos visszaigazolást és megerősítést kapva ahhoz, hogy ezen tevékenységünket, melyet mindketten munka mellett végzünk, folyamatos lelkesedéssel és örömmel tegyük. ”
A termék a magyar gyógyszerkönyv előírásainak megfelelő, államilag elismert, vegyszermentesen nevelt, jól szellőző, zárt térben szárított orvosi levendulafajtából készült, mely tartósítószert és színezéket (se mesterségeset, se természeteset) nem tartalmaz – ”Minden cseppje szeretet”.
A levendulaszörp házilagos elkészítésével kapcsolatban ezúton szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy nem minden levendula alkalmas emberi fogyasztásra és nem minden orvosi levendula fajtából lehet kellemes ízű szörpöt készíteni (szappan íz). A különböző fajokról és azok felhasználási lehetőségeiről itt olvashat.
Az egyetemen növényvédelmi szakmérnökként végeztem, így tisztában vagyok vele, hogy gyomirtó és növényvédő szerek használata nélkül napjaink nagyüzemi termelése nem megoldott. Úgy gondolom és remélem egyre többen leszünk ezzel így, hogy házi kerti méretekben az emberek tudnák mellőzni ezen szerek használatát. Növényeinket teljes mértékben vegyszermentesen neveljük.
Az idő folyamán folyamatosan bővítettük/bővítjük a levendulával beültetett terület méretét, így ma már nagy örömünkre saját illóolaj és levendulavíz, valamint illatpárna is készül.
Hisszük és reméljük, hogy termékeink egyre több magyar családhoz jutnak el, levendulaszörpünk gazdagítja az egészséges és minőségi élelmiszerek palettáját.
– Nagyné Schleicher Krisztina
Növényvédelem másképp
„A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt.”
50 g mezei zsurlót 10 liter vízben fél órán keresztül főzni, utána hozzá kell adni 50 g kamillát, a tüzet lekapcsolva 8 órán keresztül állni hagyjuk. Az így készült folyadékból 5 dl-t 10 liter vízben oldani és ezzel permetezni. (kamilla és a mezei zsurló drogériákban kapható szárított formában)
30 dkg zsurlófüvet 1 óra hosszáig főzünk kis lángon 5 liter vízben, majd ötszörösére hígítva permetezhetünk vele. A növényt és a talajt is célszerű permetezni, Ha erős a fertőzési veszély, három egymás utáni napon mindig ugyanabban az órában közvetlenül a növényre és a talajra. A gombafertőzés megszűnik hacsak nincs valamilyen komolyabb termesztéstechnológiai hiba. Magas szilícium tartalma miatt reggeli órákban szabad vele permetezni, mert felerősítve a napfény erejét megégeti a növényt.
Roborálás csalánnal
A csalán rendkívül gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, vasban, klorofillban, ezáltal jótékony hatással bír a növényekre, emberre egyaránt. A növényeknél serkenti a növekedést, ellenállóvá teszi a betegségekkel szemben.
1 kg felaprított friss zöld (lehetőleg még virágzás előtt álló) csalánt felöntünk 10 liter eső- vagy kútvízzel, 36-48 órai állás után hígítatlanul öntözünk vele, ha megerjedt akkor is permetezünk vele tizenöt-húszszorosára hígítva, vagy a talajra öntözzük.